Saturday 28 January 2012

Look what I found about Dr. Pető András...

Pető András orvos, a konduktív mozgásterápiai képzés megalapozója

Dr. Pető András 1893. szeptember 11-én született Szombathelyen, ahol iskoláit is végezte. Életszemléletének kialakulását jelentősen befolyásolhatta pedagógus anyjának szigorú nevelése, és tehetetlenül, Parkinson-kórban szenvedő apjának sorsa. Iskolás korában feltűnően sokat olvasott, újságot szerkesztett, és házitanítóként is dolgozott. Családfenntartóként két öccse oktatásáról, neveléséről is gondoskodnia kellett.

Budapesten érettségizett 1911-ben, orvosi tanulmányait a bécsi, párizsi és budapesti egyetemen végezte, majd az első világháborúban hadikórházakban dolgozott. Később a bécsi egyetem élettani tanszékének tanársegédje lett, és több rehabilitációs intézmény vezetője volt. A központi idegrendszeri mozgássérültek terápiájával valójában 1922-ben, a semmeringi gyógyintézetben kezdett el foglalkozni.

Közben könyvkiadói tevékenységet folytat, és a Biologische Heilkunst című folyóirat főszerkesztője lesz. 1931-ben megjelent dolgozataiban már megtalálhatók a konduktív pedagógia alapelvei.

1938-ban hazatért, és ekkor alapozta meg később részletesen kifejlesztett konduktív pedagógiai rendszerét. Ezt a központi idegrendszer sérülése miatt mozgáskorlátozott gyermekek komplex fejlesztésére dolgozta ki.

Pető a fogyatékosságot nem biológiai hiányosságnak, hanem tanítással korrigálható problémának tekintette. Egyedülálló gyógymódjának alapgondolata az, hogy idegrendszerünk a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, s ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. A módszer ezért kapta a konduktív nevet, a latin szó jelentése: rávezető. Az új módszer hatással volt az egész magyarországi gyógypedagógiai szemléletre, s szerte a világon jelentős változást hozott e területen. Az általa kidolgozott módszer egyik klasszikus tudományterülethez sem sorolható: egyszerre foglalkozott a testtel és a lélekkel, az érzelmekkel és az intelligenciával, a tanulással és a tanítással, az egészséggel és a gyógyítással, tehát az egész emberrel.

1945-ben, egy budapesti pincehelyiségben hozta létre "intézetét", melyet az 50-es években követett a magyar kormány által hivatalosan megalapított Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete, a mai "Pető Intézet".

A kezdetek kezdetén az alapító maga toborozta, kutatta fel betegeit, a legelesettebbeket, akiket aztán saját pénzén ruházott fel, és gondoskodott étkezésükről.

Pető András 1945-ben a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola tanszékvezetője lett, 1950-től haláláig az Országos Mozgásterápiai Intézet vezetője volt. Ezt az intézményt fejlesztette 1963-ban a Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézetévé. Ugyanitt az önálló konduktorképzőt is létrehozta. Amikor az 1950-60-as években a gyermekparalízis-járvány következtében a fiatal korosztályból sokan megnyomorodtak, őket is (az akkor még) a Villányi úton lévő Pető Intézetben kezelték.

Úttörő munkáját külföldön is elismerték, sőt, munkásságának igazi jelentőségét Magyarországon azt követően fedezték fel, hogy az 1980-as években a BBC rádióműsorai révén nemzetközi hírnévre tett szert. Pető meglehetősen rossz modorú ember volt, valószínűleg ez is okozta az orvostudomány képviselőivel létrejött személyi ellentéteit. Ez jelentősen akadályozta munkáját, orvosi elismerését és eredményeinek befogadását.

Módszerével az addig gyógyíthatatlannak hitt mozgászavarokkal küszködőket is rehabilitálni lehet, és így tanulmányaik elvégzésére, működőképessé, önellátásra és munkára alkalmassá tehetők. E betegeknek ma már nem kell életük végéig intézetben élniük, nagy részük visszavezethető a társadalomba. Segítségével több ezer gyermeknek sikerült iskolába kerülnie és felnőttként aktív életet élnie.

Pető András 1967. szeptember 11-én, 74. születésnapján halt meg Budapesten. Emléktábláját 1998-ban avatták fel a Balassi Bálint utcában, egykori lakóházának falán. Életútját Forrai Judit orvostörténész írta meg az angol nyelvű, Memoirs of the beginnings of conductive pedagogy and András Pető című könyvében.

Pető főbb művei: Szovjet mozgásterápiai módszerek (1952), Konduktív mozgásterápia mint gyógypedagógia (1955), Mozgásterápiai irodalomgyűjtemény (1955), Bevezetés a konduktív mozgásterápiába (1962). Számos verset és drámát is írt németül, ezek kéziratban maradtak. Egy időben folyóirat-szerkesztőként is működött.

A nevét viselő és módszerét alkalmazó budapesti intézet ma már világhírű. A Kútvölgyi úti kórház melletti épület ma a világ számos országában működő konduktív nevelési hálózat központja.


Friday 27 January 2012

Do you know someone who has a child with cerebral palsy in Yorkshire? Help them find us



The new television campaign for Paces school will begin in The Jeremy Kyle Show on Friday 3rd February 2012.

Don’t miss it on ITV1 on Friday 3rd February at 10.28 am.




Poetry in motion by George Hanks






'George is a sponsor for RADIO PARKIES which is a web radio program in Belgium run by Parkinson's people for Parkinson's people.The only one that might be in Europe and possibly in the World. The proceeds from the sale of his book (800 copies sold) and golf competitions support the radio programme.'

References: http://www.georgehanks.be

http://www.jopark.eu/

A Lépjünk, hogy léphessenek.

Szülői segítő rendszer kiépítése, családok támogatása

Mentális és informális segítség nyújtása a központi idegrendszeri sérült gyermekeket nevelő családok számára.

Olyan segítő szülőhálózat létrehozása, amely folyamatosan segíti és támogatja a központi idegrendszeri sérült gyermekeket nevelő családokat a kórháztól felnőtt korukig.

• Létrehoztuk Szülői klubunkat, mely a Pető Intézetben működik, havi rendszerességgel

• A kórházak PIC osztályán segítő beszélgetéseket szervezünk olyan szülőknek, akiknek gyermeke korábban született

• Honlapunkon az érintett szülők széleskörű tájékoztatást kapnak a gyermekeket érintő kérdésekben

• Terveink között szerepel munkaközvetítés elősegítése



Tuesday 24 January 2012

It would be so enlightening if…

... when I am asked to work as a consultant in 'mainstream' schools or colleges if the headteachers and special needs co-ordinators didn't start the initial meetings with phrases like these ' We are here to celebrate or we are here to embrace diversity'.
These are the most discriminating phrases in my book unless, they are used during every meeting for every pupil


Oh dear...

Sunday 22 January 2012

From Memoirs of the beginnings of Conductive Pedagogy and András Pető , compiled by Dr. Judit Forrai

“Pető filled the gap in the field of treating disabled people. Patients arrived from all over the country, inpatients and outpatients, children and adults.

Bela Biszku recalls the time: One of my former classmates, Karoly Szamosi, who worked for Nepszabadsag as a deputy editor suggested that I should go and see Pető.

He told me how he got contact with Pető. After the war, in 1945, Szamosi quite suddenly became paralysed, literally from one day to the next, and although he was taken to lots of doctors and from one institute to another his condition didn’t improve.

He was walking with aid of two crutches and had a kind of machine on his legs when he was told to go and see Pető, because he might be able to do something. So he was taken to see Pető in Alkotas utca.

As soon as Pető saw Szamosi he shouted:

‘Take away those sticks and take off that machine you murderers!’

Szamosi had such a fright that he dropped the sticks and although his muscles and hips were already weakened, the machine was taken off his legs. This was his first meeting with Pető and after that Pető started to work with him. Pető stated that the cause of the paralysis was the side-effects of medication…”

From Memoirs of the beginnings of Conductive Pedagogy and András Pető , compiled by Dr. Judit Forrai

ISBN 963 85499 2 0

Photo of Dr. András Pető sent to me by a friend.

Wednesday 18 January 2012

Residential Conductive Education Courses for Individuals with Parkinson's in the New Forest UK

Experience the benefit of Conductive Education.



Give value to your health and well-being by taking it to an all new level through our Conductive Education programmes specifically designed for Parkinson’s, whilst also experiencing the enjoyment of staying onsite of a luxury country house bed and breakfast set in the beautiful New Forest UK.

5 Day Conductive Education Course Fee: £300
Small groups up to 4 participants maximum

Course Dates: 20th-24th February 2012.
Closing date for applications: 27th January 2012

Thinking of staying with us?

Below are four different kinds of rooms available on a Bed & Breakfast bases.

Double bedroom with ensuite shower room £80 per night

Double bedroom with King size bed
with ensuite bath/shower £100 per night

King size bedroom with ensuite bath/shower £125 per night

Luxury king size room with balcony,
a shower room and separate bathroom £145 per night

All room rates include:

Daily newspaper of your choice for the first morning
Welcome fruit in your room
Continental breakfast daily, bedroom and bathroom clean and daily fresh towels if needed

Light seasonal lunch is available at an extra cost

For bookings please contact me at judit.szathmary@virgin.net

Future course dates are:

12th-16th March 2012
23rd-27th April 2012
30th April- 4th May 2012
21st -25th May 2012



Saturday 14 January 2012

Residential Conductive Education Holiday Courses for Individuals with Parkinson's in the South of France

Experience the benefit of Conductive Education while holidaying in pure luxury.






Give value to your health and well-being by taking it to an all new level through our Conductive Education Holiday Programmes specifically designed for Parkinson’s, whilst
also experiencing the enjoyment of staying on a dream holiday location, at the South of France in a luxury villa.


Course Dates: 12th -19th May and 16th-23th June 2012.

Closing date for applications: 15th February 2012




The villa is located 20 minute drive from Nice airport in Chemin des Salettes, Saint Paul de Vence and provides a classy experience with relaxed elegance in true luxury.

For bookings please contact me at judit.szathmary@virgin.net




Monday 2 January 2012

5 Day Residential Conductive Education Course for Individuals with Parkinson's 20th-24th February 2012.

Experience the benefit of Conductive Education.


Give value to your health and well-being by taking it to an all new level through our Conductive Education programmes specifically designed for Parkinson’s, whilst also experiencing the enjoyment of staying onsite of a luxury country house bed and breakfast set in the beautiful New Forest UK.



It has been my long held dream to be able to offer Conductive Education in a residential retreat setting. To create possibilities for individuals and groups to access Conductive Education programmes within beautiful surroundings that lift people out of their ordinary lives, nourish their senses and nurture their souls while providing the essential consistency which is the heart of the Conductive Education System.

This is the first step for this dream to materialise.

Looking forward to meeting you!

Judit

Photo: Heart shape cloud over Settley pond reflected in the water a few miles from the place of the residential course in the New Forest. Photographer Mandy Elliott senior conductor.